2018. ápr. 21., Kolozsvár

Úgy indultam neki az útnak, hogy jóformán még magam sem tudtam, hogy választ és megnyugvást keresek. Választ, és megnyugvást a válaszban, a döntésben. Miután hazajöttem, akkor gondoltam, hogy hosszú hónapok óta nem mondtam ilyen őszintén, hogy jól vagyok, ha megkérdezték, mint most s azóta is.

Hírdetés

2018. márc. 9., +1 nap

Reggel 7-re megyek a nagykövetségre (ha tudtam volna este, hogy ilyen közel van a tenger!…), a taxis ezúttal érti, hogy mit akarok, 40 jó lesz? s üti is be, adja a bont. Fogalmam sincs, valójában mennyi is a taxi Tel-Avivban…

Tizedik nap, 2018. márc. 8., csüt., utolsó nap

Korán kelünk, 9-kor már miséznünk kell Ein Karenben. Éjjel még csomagoltam, mikor eszembe jutott, hogy küldjem már el L.-nek a Gyere, Bodri kutyámat románul, ha már kérte.

Ein Karenben megint rohanás, de a mise megnyugvás. Az utolsó ez alkalommal a Szentföldön. Igyekszem kizárni a külvilágot, és hálát adni ezért a hétért, a válaszokért, barátságért. Épp mikor erre gondolok, akkor hallom: kérlek add, Uram, hogy a találkozások valósak legyenek, ne csak felszínesek. Nincsenek véletlenek. 🙂

Kilencedik nap, 2018. márc. 7., Jeruzsálem

(2018. III. 11., vas., itthon)

Márc. 7-e, szerda. Mintha akkor írnám.

Jeruzsálem. Ma emberi időben keltünk, de kezdek olyan keveset aludni éjszakánként, hogy az teljességgel mindegy. Ez a nap nagyjából olyan, mint a múltkori első. Szent István-kapu, Bethesda tava, Szent Anna templom. Lithostrotos. Lemegyünk, leülünk egy pillanatra. Mise a Flagelláció templomában. Megérint, de most már nem tudok emlékezni rá. Arra gondolok, hogy múltkor milyen meghatározó volt ez a mise, az első az úton.

Nyolcadik nap, 2018. márc. 6., Jeruzsálem

Lehet, hogy a válasz napja. Most valahogy olyan nagyon jó… Olyan nyugodt vagyok, mint nagyon régen. Igazából nem is írnék most, olyan jó. Nem tudom a hangulatot átadni. Csak mosolyognék, könnyeznék és ülnék csendben valahol.

Hetedik nap, 2018. márc. 5., Jeruzsálem

Nem is tudom, hol kezdjem. Megint csak nem zarándok-dolog, inkább nagyon is profán. Bár, ha két ember között barátság alakul ki, akkor ott van az Isten, mindhárom alakjában.

Hatodik nap, 2018. márc. 4., Ein Bokek oázis, Holt-tenger

Már most álmos vagyok, igaz, kicsit később is van, mint tegnap, meg ma hegyet is másztunk, fürödtünk is…

Csodás nap volt a mai, de teljesen profán okokból. Illetve… nem is, valójában nem. De mindenképpen: folytatódott, legalább valamelyest, a tegnapi hangulat. Amit most este, a beszélgetésen is mondtam: a tegnapi nap volt a legcsodásabb eddig, abból is Magdala a zsinagógával, templommal, oltárral és az elmélkedéssel. Ekkor éreztem újra azt, hogy zarándokúton vagyok; amit múltkor egész végig. De jó úton haladok. 😊

Ötödik nap, 2018. márc. 3., Ein Bokek oázis, Holt-tenger

Jönnek a szúnyogok… bár ez sós víz. Ugyanis kint írok az erkélyen, itt már ilyen jó idő van, este 11-kor is.

Ma éreztem először ugyanazt, mint amit az első úton. Hogy zarándoklaton vagyok. Nem tudom, hogy miért, miért pont ma és mitől, mikor pedig ma éppen, hogy nem sok Jézus-nyomon jártunk.

Negyedik nap, 2018. márc. 2., Nof Ginossar

Ma írtam valamiket reggel, de nem mentődtek el. 😦

Reggel az Arbel-hegyen kezdtünk – itt nem voltunk múltkor. Tibor folyton erdélyi párhuzamokat mond, pedig már mióta itt él. Hegyre mentünk, Krisztus nagyon szerette a hegyeket, az elvonulást, elcsendesedést, minden bizonnyal itt is sokszor megfordult.

Harmadik nap, 2018. márc. 1., Nof Ginossar

Sokkal turistább vagyok most, mint múltkor. Lehet, az teszi, hogy már másodjára vagyok. Lehet, hogy az, hogy most nem vontam ki magam 100%-ban a forgalomból… [2014-ben egész út alatt egyszer kapcsoltam be a wifi-t, könyvet rendelni.] Nem tudom, de néha nem jó. Nem mindig, persze, van, hogy át tudom adni magam, de már nem azt érzem, és nem tudom, hogy ez az én hibám, belőlem fakad, vagy a második út következménye. Közben meg még folyton hülyeségekre is gondolok.